Vissza a tanszék oldalaira

 

„Az embernek, hogy a vizek természetadta termékeit úgy használhassa fel, hogy az ne legyen kizsákmányolás, hogy azok bővebben és kedvére teremjenek, hogy a pontos számításokon alapuló műszaki létesítmények zavartalanul elláthassák a várt feladatot, sőt, hogy a hatalma alá került víztömeg a műszaki elgondolás mellett egyúttal biológiailag is hasznosítható legyen, fel kell készülnie, hogy megismerje a vízi élet mibenlétét, a vízi élet törvényszerűségeit.”

Sebestyén Olga

„A vízi élet mibenlétét és törvényszerűségeit külön tudomány fogja össze, a hidrobiológia. Tudományunknak sajátos és külön, csak rá jellemző szemlélete, terminológiája és módszertana van, és a Föld hidrobiológusainak munkája olyan tömegű ismeretanyagot eredményezett, hogy a hidrobiológiát ma már nem lehet „mellékesen”, „menet közben” megtanulni. A vízi élet tudománya jól elhatárolt, külön szakma, elsajátítása éppen olyan bonyolult feladat, mint mondjuk az ügyvédi, a biokémikusi, vagy az orvosi szakmáé.”

Felföldi Lajos

Miért érdemes Hidrobiológus mesterszakra Pécsre jelentkezni ?

A Hidrobiológus szakma szépségei

Megismerni vizeinkben élő élőlényeket, ezek közösségeinek szerkezetét és folyamatait, a rájuk ható fizikai és kémiai környezeti hatásokat, e jól meghatározott közegben létrejövő bonyolult kapcsolatrendszereket, valamint a megszerzett tudást a tudomány, a természet- és környezetvédelem, az emberi fejlődés és a fenntarthatóság szolgálatába állítani igazán szép hivatás. Tenni mindezt megfelelő felkészültséggel, nagyfokú szakmai elkötelezettséggel és tudományos alázattal igazi kihívás.

A hidrobiológus életét és munkáját a változatos tájakon és vízterekben végzett jelentős mennyiségű terepi kutatómunka, az ezekhez kapcsolódó laboratóriumi mérések és mintafeldolgozás, a komoly előismereteket igénylő statisztikai értékelés, a tudást bővítő és az eredmények bemutatását lehetővé tevő konferencia részvételek, az eredmények szintetizálása és szakcikkek előkészítése teszi változatossá és mérhetetlenül érdekessé. Egy elhivatott hidrobiológus sohasem unatkozik!

 

Mi várja leendő hallgatóinkat?

○ Rugalmas oktatási szerkezet és hatékony időbeosztás

Fontos gyakorlati-technikai szempont volt a képzés kialakítása során a hallgatók egy félévre eső vizsgaterhelésének és gyakorlati jegy kötelezettségének optimalizálása. A sok kis kreditértékű tárgy helyett az ismeretköröket legtöbb esetben nagyobb egységekbe (3-6 kredites nagyobb óraszámú kurzusok) csoportosítottuk. Ezek tárgyalása és értékelése egyben történik, hiszen szerves részekként kapcsolódnak egymáshoz és külön-külön nem tárgyalhatók. Így lehetőség nyílik a kapcsolatrendszerek és összefüggések részletes ismertetésére és előtérbe kerül a szintetizáló szemléletmód kialakítása. A még hatékonyabb időbeosztás és a hallgatói kutatómunka elősegítése érdekében több tárgy esetében tömbösítést is alkalmazunk, hogy különböző tárgyak egymással összefüggő, egy keretbe foglalható gyakorlati képzési részei egymással párhuzamosan, egy időszakban kerüljenek megtartásra.

○ Felkészült oktatógárda

A mesterszak jelentkezőit a hidrobiológia különféle részterületein aktív kutatómunkát végző, energikus, nagyrészt fiatal oktató-kutató gárda várja, biztosítva ezzel a korszerű és gyakorlatias szemléletű oktatást, a tudományos kutatómunkába való bekapcsolódást már a képzés ideje alatt is. 

○ Tutor rendszerű oktatás, kutatócsoportok

Kiemelt figyelmet kap a képzés során a tutor rendszerű oktatási szerkezet. A hallgatókat már képzésük kezdetén kapacitáljuk a témavezető irányításával közösen végzett kutatómunkára. Az alacsony tervezett hallgatói létszám (maximum 15 fő/évfolyam) lehetőséget biztosít a kutatócsoport és a hallgatók aktív és szoros szakmai együttműködésére, így elsajátítva hidrobiológiai kutatómunka minden részletét és speciális fortélyait, ami pusztán csak a padokban ülve nem lenne lehetséges.

○ Legmodernebb módszerek és eszközök

A képzés során arra koncentrálunk, hogy a hallgatók a gyakorlatban is megismerkedjenek a vízi környezet és a vízi élővilág vizsgálatának legkorszerűbb módszereivel, ehhez kiemelkedően gazdag eszközpark és laboratóriumok állnak rendelkezésre.

○ Fókuszban a kutatásmódszertan

A diplomás hidrobiológusok számára elengedhetetlen, hogy átfogó ismeretekkel rendelkezzenek vizeink fizikai, kémiai és biológiai jellemzőiről és az abban lezajló folyamatokról, illetve képesek legyenek ezeket átlátva komplex kutatásokat, monitorozó programokat tervezni és kivitelezni. Ezért a képzés során az elméleti ismeretanyag átadása mellett kiemelt figyelmet szentelünk a kutatásmódszertani kérdéseknek és az értékelési módszereknek, hogy felkészült kutatókat bocsássunk a munkaerőpiacra.

○ Szakmai gyakorlat kutatói környezetben

Bizonyos kurzusok a tömbösített képzési félévek keretében az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézetben kerülnek megtartásra. Ez lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók az ismereteket egy kutatói környezetben, gyakorlati bemutatókkal egybekötve szerezzék meg. Lehetőségük nyílik a kurzusok mellett az Intézet életébe is betekinteni, működés közben látni kutatási projekteket, a szakmai munka részleteit.

○ Piacképes diploma, elhelyezkedési lehetőségek

A természetes vizekkel kapcsolatos környezet- és természetvédelmi problémák fokozódása, ezek gazdasági hatásának erősödése hívta életre a közös, Európai Uniós vízpolitika kialakítását, melyben Magyarországnak is jelentős feladatai és kötelezettségei vannak. Vizeink, mint egyik legjelentősebb természeti erőforrásunk védelme, állapotának megőrzése és javítása közös érdekünk, ebből fakadóan egyre inkább növekszik az igény olyan szakemberek iránt, akik átfogó ismeretekkel rendelkeznek vizeink fizikai, kémiai és biológiai jellemzőiről és az abban lezajló folyamatokról, illetve képesek ezeket átlátva komplex kutatásokat, monitorozó programokat tervezni és kivitelezni.

A mesterszakot elvégzők számos munkakörben tudják hasznosítani tudásukat, ahol a felszíni és felszín alatti vizekben zajló folyamatok részletes ismerete elengedhetetlen. Elhelyezkedésük lehetséges többek között kutatóintézetekben, államigazgatásban, vízügyi, természet- és környezetvédelmi szerveknél, az ÁNTSZ hálózatában, civil szervezeteknél, vagy a versenyszférában szinte bármely vállalkozásnál, amely vízhasználati vagy kibocsátó ipari/mezőgazdasági tevékenységet végez.

○ Felkészítés a doktori képzésre

A legtehetségesebb hallgatónk számára nyitott a lehetőség a továbbtanulásra a PTE TTK vagy bármely más hazai vagy külföldi egyetem doktori képzésein. Már a mesterképzés kurzusain nagy figyelmet fordítunk arra, hogy minél alaposabban felkészítsük hallgatóinkat a tudományos élet kihívásaira. Elegendő elméleti és gyakorlati tudással vértezzük fel őket, hogy a doktori képzésükben ezekre alapozva minél eredményesebben teljesíthessenek.

A fentiek részletesebb ismertetéséhez és további információkhoz

válasszon a fentebb bal oldalon elérhető menüpontokból.