Vissza a tanszék oldalaira

 

Hallgatóink mondták...

Hidrobiológus MSC hallgatók véleménye a képzésről

 

A 2016-os évfolyam tavaszi balatoni mintavételen....
 

Ugyan a mi évfolyamunk csupán három főt tesz ki, de ennek köszönhetően nagyon személyreszabott a képzés. Emiatt lehetséges, hogy az oktatóink nem egy neptun kódot hanem inkább mint embereket ismernek meg minket, továbbá tisztában vannak egyéni képességeinkkel, eszerint hozzák ki belőlünk a legjobbat.

A képzést úgy tudnánk jellemezni, hogy nagyon gyakorlatias és olyan használható szaktudást adnak át oktatóink, melyek felkészítenek minket a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre. Mindezeken felül az önálló munkavégzésre, gondolkodásra és feladatmegoldásra nevelnek minket. Lehetőségünk van becsatlakozni a tanszéken folyó terepi munkálatokba. A gyakorlati kurzusokkal egybe kötve bepillantást nyerhetünk olyan szakmai munkahelyekre, mint vízügyi főigazgatóság, állatkert, szennyvízkezelő és ivóvízszitsztító telepek, és nem utolsó sorban megtapasztalhattuk azt is, hogy milyen az élet az ország egyik kutatóintézetében egy két hetes gyakorlati oktatás keretében. Első évünk tavaszi félévében az egy hetes terepgyakorlat ideje alatt az oktatáson kívül megismerkedhettünk debreceni szaktársainkkal is. A tantárgyak vizsgái során oktatóink nem azt nézik, hogy mit nem tudunk, hanem azt, hogy mit tudunk!

A közös tanszéki események (pl Journal Club, tanszéki szeminárium, tanszék kifestése, terepmunkák...stb) alkalmával nem zárkóznak el, hanem lehetőségünk van mint embereket is megismerni őket, és kötetlenül beszélgeni velük. Ha problémánk akad, bizalommal kereshetjük őket, és segítenek megoldást találni. Ráadásul az órarend kialakításában is rugalmasak.

Karádi Enikő, Maroda Ágnes, Nagy Anna Viola (a 2016-os évfolyam)
 

 
Az első pécsi hidrobiológus évfolyam háromnegyede (2012-2014)
(Eszter sajnos nem tudott résztvenni a diplomaosztón)
 

"Azzal kezdeném, hogy egy teljes évet töltöttem Biológus MSc-n (PTE TTK), és csak ezután jelentkeztem át az éppen akkor induló Hidrobiológus MSc-re, így talán van némi összehasonlítási alapom egy hasonló mesterképzési szakkal.

Ami mindenképpen feltűnt már most, az első félév alatt, hogy a tanterv céltudatosan összerakott, a kurzusok kiegészítik egymást és a későbbiekben egymásra épülnek.

Szintén tetszik, hogy nagy hangsúly van a gyakorlati tudáson, legyen az terepmunka, labor, vagy számítógépes ismeret. Személy szerint én kifejezetten szeretem a terepi munkát. Néha sáros, néha vizes, néha hideg, néha pedig meleg, de pont ezért szép. Ugyanakkor kikapcsolódást jelenthet ez mellett az adatok bevitele és statisztikai értékelése. Mindennek meg van a maga szépsége szerintem.

Mivel már Biológia BSc-n is az Ökológiai és Hidrobiológiai tanszéken szakdolgoztam, ezért azt hiszem, bátran állíthatom, hogy egy összeszokott és hozzáértő csapat dolgozik itt. Apropó, szakdolgozat. Téma és ötlet rengeteg van, mindenki megtalálja a számára megfelelőt, legyen akár ökológiai, állatos, növényes vagy inkább biokémiai beállítottságú. Ezen kívül mindig van lehetőség részt venni országos konferenciákon vagy diákkonferenciákon. És bizony pont az ilyen eseményeken való részvételből lesz az embernek tudományos ösztöndíja, vagy éppen köztársasági ösztöndíja, ami nem egy utolsó dolog. ;)

Összegezve a helyzetet, én nem bántam meg, hogy váltottam Hidrobi MSc-re."

Pernecker Bálint (2012-es évfolyam)

 

"Azért választottam ezt a képzést, mert látok lehetőséget az elhelyezkedésben és érdekel minden ami a témával kapcsolatos. Tanáraink személyenként odafigyelnek ránk, ami megkönnyíti a szakmában való elmélyedést. Mivel kevesen vagyunk a csoportban, könnyebb az összetartás is. Ami még tetszik: a szakmai gyakorlatok lehetősége és a terepgyakorlatok, ami mind hozzájárul szerintem a szakma elsajátításához."

Koncz Zsófia (2012-es évfolyam)

 

"Véleményem szerint, ha valaki elvégez egy alapképzést van már kialakult képe, hogy mik az igényei oktatás térén, főleg ha mesterszakra is jelentkezik. Elvárja, hogy kellő mennyiségű tudást szerezhessen 2 év alatt ahhoz, hogy jó szakember legyen vagy akár doktorálhasson.

Egy félév tükrében állíthatom, hogy pozitívan csalódtam, meg vagyok elégedve az oktatással, az oktatókkal, a környezettel és a tanterv hátralevő része is igazán biztató. A szakterülettel kapcsolatos tudásanyag tömkelegének elsajátítására van lehetőség, nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is.

Nem szeretnék áltatni senkit azzal, hogy a 4 félév teljesítése sétagalopp lesz. Rengeteg dolgot el kell sajátítani, ez nem büfészak, amit félgőzzel is elvégezhető, de miért másért jelentkezne az ember mesterképzésre, ha nem azért, hogy a tudásvágya kielégítődhessen? Ha a leadott anyagokat meg akarjuk érteni és tanulni valamint ismerni szeretnénk minden technikát, igen is szükség van kitartásra, lelkesedésre. Kevés ha hobbiként tekintesz rá vagy „csak érdeklődsz”, sokkal közelebb vagy a célhoz, ha hivatásodnak tekinted. Az időt, amit a leadott anyag elsajátítására fordítasz, nem kínkeservesnek kell megélni, hiszen a tudásod által leszel jó szakember, ehhez pedig mindent megkapsz, csak élni kell a lehetőséggel. A jó szakemberré válás mellett kapcsolatok kiépítésére is van lehetőség, a szakmai tevékenységet pedig konferenciákon lehet kamatoztatni. Bátran ajánlom mindenkinek a szakot, aki érez magában elhivatottságot a hidrobiológia iránt, ha Pécs mellett teszed le a voksod, nem fogsz csalódni."

Drávecz Eszter (2012-es évfolyam)

 

Az első szemeszter után bátran állíthatom, helyes döntést hoztam, amikor a Hidrobiológus szakra esett a választásom. Az alapképzés alatt ezen a tanszéken írtam a szakdolgozatomat. Mindvégig számíthattam az oktatóim segítségére és útmutatására, ez nagyban megkönnyítette a munkámat. Bármilyen szakmai kérdésem adódott, nyugodt szívvel fordulhattam a tanszéken dolgozókhoz. Ez persze az első félévünkben sem volt másképp. Oktatóink hozzáállása és a rugalmas időbeosztás mind a félév során, mind a vizsgaidőszakban segítette a felkészülésünket. Az alapképzéshez képest jóval nagyobb hangsúlyt kapnak a gyakorlatok, amelyek komplex elméleti alapkora épülnek. Szakmai információból tehát nincs hiány, amit meg kell érteni és tanulni és természetesen mindezt alkalmazni is tudni kell. Rá kell szánni az időt és energiát, de ez a befektetés később megtérül. A megszerzett elméleti és gyakorlati tudás előnyt jelenthet a későbbiekben akár egy állás esetében, akár kutatóként. A szorgalmas és kitartó munkák eredményeit pedig konferenciákon lehet bemutatni, ahol szakmailag elismert kutatókkal találkozhatsz, és persze többletpontot is jelent, amennyiben a doktori fokozat megszerzése a cél.

Reitzi Bernadett (2012-es évfolyam)